Már meg sem tudom számolni, hányszor hallottam ezt a mondatot. És a vége mindig ugyanaz: néznek! De minek? Íme az ál-szülői magyarázatok:
,mert megőrülök ( én a szülő) a csöndben! Nekem is jogom van az emberi (!) hanghoz. És különben is úgysem nézi a gyerek, csak ha érdekli.
,nehogymá' lemaradjon valamiről! A világ gyorsan fejlődik, változik, aki nem jut információhoz 2 évesen , az tuti LEMARAD. Vagy másképp megfogalmazva:nem akarom,hogy a gyerekem ciki helyzetbe kerüljön az oviban, mert nem tudja, hogy mit talált ki a múlt héten a Bartha Zsolt a sorozatban.
,valamikor nekem is kell egy kis nyugalom! Főzni, takarítani kell és azt nem lehet a gyerekkel a nyakamban.
A fenti indokok mind mind, teljességgel felháborítóak. Mind, kivétel nélkül, a SZÜLŐRŐL és nem a GYEREKről szólnak. Márpedig, akinek gyereke van annak az élete miért nem a gyerekről szól (illetve az értelmes kompromisszumokról)?
Móniéknál állandóan megy a háttérzaj. Móni, saját bevallása szerint is „megőrül a csöndben”. De miért kellene egy egész napot tökéletes csendben eltölteni? Beszélgetni, mesélni, zenét hallgatni ( nem állandóan), magyarázni, kérdésekre válaszolni, mind mind hang. Ja, ez munka? Igen EZ , az. Méghozzá aktív munka. És ráadásul a „néha odanézek a tévére, különben a gyerekkel foglalkozom” koncepció is több sebből vérzik: ezek szerint a tévé ( műsor) dönti el, hogy az anya figyelme mikor a képernyőé és mikor a gyereké!!! Másrészt , a nem-odafigyelést a gyerek általában figyelemfelhívással ellensúlyozza, aminek jó esetben ordítás, rossz esetben bűnetetés a vége. Hiszen a gyerek rossz ! (Nem a szülő, aki nem figyel rá , mert a képernyőt bámulja).
Ugyan miről marad le az a gyerek ,aki csak 3-4 évesen néz először tévét? Barta Zsoltról mindenképp, de a meséről, meghitt együttlétről, összebújásról semmiképp. Neki lesz támasza ( a szülei) feldolgozni mindazt, amit nem értett az oviban mondjuk. Mert volt idő,amikor ez a bizalom kiépülhetett. Szemben azzal a társával, akit a képernyő nevelt. Minden akcióhőst ismer, képben van. De rengeteg érzést, mozdulatot , mondatot nem tudott feldogozni, mert összetett, durva, hangos. Teljesen egyedül van, mert tévézni csendben „kell”.
Házimunkát pedig igenis lehet a gyerekkel együtt végezni. Én mindent a gyerekekkel csinálok, így nekem is jut pihenő délután, ők meg imádják, mert olyat csinálhatnak ,amit a felnőttek. És ezért nemhogy szídás, inkább dicséret jár!
Vekery Tamás szerint a tévé egyik legnagyobb hibája, hogy az amúgy örökmozgó gyereket egy helyben ülésre kényszeríti, a látottakat egyedül kell feldolgoznia ( 10 éves kor alatt ez még a mesefilmek esetén sem történik meg) pedig még a mesevilág és a valóság közt szinte nincs is határ számára. A tévézés pedig azt is jelenti, hogy 1 helyre kell fókuszálni, szemben mondjuk a kockaépítéssel ( kiválasztani, felvenni , feltenni...stb) és egyáltalán nem kell elvonatkoztatni, saját képet alkotni a látottakról. Pedig ez az, ami a legfontosabb egy kisgyerek életében, hiszen pont ez az elvonatkoztató képesség kell ahhoz, hogy megértse a világ dolgait.
Végezetül, mi nézünk tévét a gyerekekkel, de
nincs kábeltévénk, csak egy 3000 Ft.os szobaantennánk ( 2 csatornával).Tehát nincs vita a minimax.-ért, olyat még sosem láttak.
Van Thomas, Kisvakond, Kockáfülü nyúl meg Micimackó ...stb dvd.-n, és lefekvés előtt lehet választani 1-et/gyerek.
Mindig szülői/nagyszülői felügyelettel, összebújással, ha kell magyarázattal nézik.
Sosem büntetünk vagy jutalmazunk a tévénézéssel.
Eredmény: boldog, kiegyensúlyozott gyerekek (1.5 és 2.5 éves), akik a tévét ugyanolyan játéknak tekintik, mint bármi mást. Nincs különösebb jelentősége. És ez így van jól.
