HTML

mert anyának lenni jó

Hétköznapi problémák érdekelnek, a gyerekneveléstől kezdve az óvodákon és iskolákon át egészen odáig hogy hol és mit érdemes vásárolni a csemetének.

Írj nekünk!

Várjuk tőletek a legkülönfélébb történeteket, kérdéseket, aggodalmakat, ami veletek vagy gyereketekkel megesett. A történeteket közzétesszük, a kérdésekre pedig igyekszünk megtalálni a képességeinkből kitellő legjobb választ. anyaklub@gmail.com

Friss topikok

Linkblog

Online

Kinyírom a tanító nénit !!!

2015.10.20. 10:22 Anyafej

Elegem van ebből a dilettáns, lekezelő sítulsból. Ebből az én vagyok a császár itt én hozom a szabályokat játszmából ! Kiborított az alsós tanítő nénink, immáron nem először.

A drága nyanya tanítja az írást, olvasást, éneket és némi tesit. Már az is hallatlan, hogy második osztályban nincs semmilyen "piros pont", matrica vagy nyomda, amit a jól teljesítésért lehet kapni. Semmilyen pozitív ösztönző eszközt nem alkalmaz a nyanya, csak negatívat. Na abból meg a lehető legrosszabbat: félelmet keltőt. Nevezzük nevén a dolgot: leégeti a hibázót az osztály előtt  vagy kitépi a csúnya írást a gyerek füzetéből !!!

Az osztály javítsa ki XY.-t felszólítás iszonyú káros, mert bomlasztja a közösséget ( egy a sokkal szemben) és megszégyeníti az egyént. Amit utána esetleg jól is csinál, azt is csak félelemből csinálja. Félelemből teljesíteni??? JÓ kis pedagógia, gratulálok.

Kitépi a gyerek munkáját a füzetéből??? Ha kitépte, azzal amellett ,hogy megszégyenítette, valóban elérte a célját??? A gyerek nem látja mit rontott el, nem szembesül vele, nem jegyzi meg a szeme.

Könyörgöm , ezek tényleg azok a pedagógia módszerek,amiket a Főiskolán tanítanak? Tényleg ezért kell nekem kussolni egy szülőin, mert én "nem vagyok szakmabeli" ?

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: iskola megalázás

Bögyömben az óvónők !!!

2010.10.12. 22:21 Anyafej

 

Bejutottunk. Hurrá!-ezt kellett volna éreznem, de ehelyett elöntött az aggodalom, hiszen az óvónőket egyáltalán nem ismertem.Hát... addig volt jobb.Mostanra kiismertem a rendszert is meg őket is és egyre kevésbé akarom, hogy a gyerek oda járjon, miközben végig azt kell sugároznom magamból ( a gyerek érdekében ), hogy "milyen jó neki ott".

A lényeg a leszarás.Ezt nem veszi be a gyomrom.Először is leszarták a gyereket, mert egy nehezen beszokó, anyjához (joggal) ragaszkodó 3 évest kaptak. Gyerekem minden egyes reggel ordított, hogy ne hagyjam ott. Ölelt, ragaszkodott hozzám. Kitépték a karomból, majd... letették a szőnyegre és hagyták sírni.Vígasztalásnak nyoma sem volt.Egyszer viszont visszamentem -én galád-, mert otthagytam valamit. Bekukkantok az ajtón és mit látok? Azt ,hogy a gyerekem ugyanazon a szent helyen ül, ahova akkor tették, amikor otthagytam. Azt persze nem állíthatom, hogy az elmúlt 2 órában is csak ott ült és ordított, mindenesetre gyanus.Mit gyanus, szívfacsaró ! El is bőgtem magam.Erre pont arra jár az ovi vezetője , akinek jól kipakolok. Persze csak finoman, nehogy a végén a gyereken csattanjon az ostor. Erre ő bemegy és ölbeveszi a síró kis 3 évest ! Pattan a nagyseggű óvónő is Húúú, de fürge lett a főnöke láttán. Valami halvány magyarázatot is fűz hozzá, de hogy mit azt nem hallom csak látom. Én is megbékélek egy kicsit, végülis mostmár ölelgetik a gyerekemet, mégha ordít is. CSak azt nem értem miért nem ez a természetes a kerület legeslegjobb ovijában?????

Ide bekerülni csak protekcióval lehet, meg szerencsével. Mi ez utóbbiakba tartozunk. Így aztán nem is választottunk óvó nénit, ahogy azt mindenki mondja. Örültem, hogy egy jó hírű, mindenki által vágyott oviba kerültünk.De már kételyeim vannak.... rengeteg. CSak azt nem tudom meghúzni, hogy hol van az a határvonal, ami az én aggódásom és a szakmai vétség, netán intelligencia ( orrom előtt becsapott ajtó, folyosón való pletykálás más óvónénikkel versus gyerekemről pár szót mondani ha már úgyis ott vagyok... stb) közt húzódik.

Persze azt is sokan gondolhatják, hogy "szárnyakat kell adnom " neki, meg ne sajnáljam, meg a gyerekek mindent megszoknak ....idővel.Meg pampogni sem nagyon fűlik a fogam, mert végülis a gyerekemet bíztam rájuk és könnyen lesöpörhetnek az óvónők azzal, hogy anyuka, mi már 20-on X éve csináljuk ezt, tessék elhinni, hogy jó ez a gyereknek.(Ezért is nem kértem eddig fogadóórát tőlük, bár a meghirdetett fogadóórákról kiderült, hogy csak az iskolába menőket várják....) Fölényes, beképzelt, lusta óvónénik, akik minden egyes talákozáskor azt érezetetik velem, hogy le vagyok szarva.Én is.

Akkor most szóljak? Vagy csak első gyereket oviba szoktató anyuka tipikus szindrómájában szenvedek? Nem tudom eldönteni, de az tény, hogy gyerek oviba AKAR menni, mióta itthon van asztmatikus hörghuruttal kb 1.5 hete...

192 komment

Geréb, elég? Elég a tévhitekből!

2010.10.11. 11:58 JanetKing

 

     

     Agymosott nők, akik csak a saját kényelmükkel törődnek – bélyegzik meg sokan az otthonszülés híveit ma Magyarországon. Fontosabb nekik, hogy milyen zenét hallgatnak, milyen aromaterápiás mécsessel világítanak, sőt még az is, hogy milyen színű a fal, mint a saját gyerekük egészsége. – folytatódnak a vádak. Pedig, az otthonszülés híveinek is születendő gyermekük egészsége a legfontosabb. Egy anyuka sem azért akar otthon szülni mert szociopata vagy nem tetszik neki a kórházi vakolat színe. Mégcsak azért se, mert gyertyafénynél vagy válogatott zenék dallamára akar szülni. Hanem, mert a kórházi szülés protokollja olyan beavatkozások sora, amelyek nem minden esetben az anya és a baba érdekét szolgálják. Ezzel szemben az otthonszülés háborítatlan (mentes minden beavatkozástól).  Egyébként pont ezek miatt a felesleges beavatkozások miatt van, hogy a kórházi csecsemőhalálozás 8ezrelék, az otthoni 1 ezrelék alatt van!!!


 

 

 

A A természetes szülésnek ugyanis  van egy időtartama, ami az anya és a baba számára ideális. A kórházi szüléseknél ez az időtartam a természetesnek fele-egyharmada. Mind a kórházi viszonyok, mind a szülészorvos érdeke, hogy a szülés gyorsan menjen végbe, hiszen a kórházban sem a hely, sem az idő nem adott ahhoz, hogy egy baba a maga tempójában jöjjön a világra. Siettetni kell. Van olyan eset, amikor ez a baba (és a mama) érdeke is, de általában nem, hiszen a felgyorsított szülés egyikőjük szervezetének sem jó. A felgyorsítás érdekében a protokoll a burokrepesztéssel kezdődik. Az orvos egy éles eszközzel kiszúrja, kicsípi vagy felhasítja a magzatot körülölelő magzatvizet tartalmazó burkot. Innentől a baba fertőzések veszélyének van kitéve, rögtön következik az oxitocin infúzió,amivel felerősítik és sűrűbbé teszik a méhösszehúzódásokat. Az oxitocin infúzió folyamatos erős fájásokat generál, amivel a kismama hosszasan kínlódhat, hiszen a méhszáj nem tágul, de sebaj, a méhszájat kézzel is lehet tágítani, és az orvos igazán nem érti, hogy a kismama miért retteg minden fájásnál, miközben ezt a beavatkozást végzi… Ezek azok a kötelező beavatkozások, amik miatt sok kórházi szülésnél valamilyen probléma lép fel.

o       Sajnos, a kismamák hiába tájékozódnak, informálódnak, terveznek a szüléssel kapcsolatban, kevesen vannak, aki tudatosak tudnak maradni a kórházban, képviselni tudják a saját és gyermekük érdekét, ellen tudnak / mernek szegülni az orvos parancsainak. És őszintén, ki az, akinek az (akár választott, fizetett) orvosa minden vizsgálat előtt elmondta mit miért (?) csinál, majd kérte a beleegyezését?

o        Egy másik kérdés. Mo-n (talán egyetlenegy kh-tól eltekintve) kötelező magas szülőágyon fekve szülni, (magára a kitolásra gondolok) noha ez ellentmond mind a biológia mind a fizika törvényeinek. Vajon  miért? Talán, hogy az orvosoknak ne kelljen kényelmetlen pozícióban fogadniuk a magzatot?

o        Egy nő, aki anyai létének legmagasztosabb pillanatit éli át a kórházi dolgozóknak egy rutinest, egy egyenhálóinges elmosódott alak a tömegben, valaki, akit a hathetes kontrollon sem ismerünk meg.

o       

Ma Magyarországon sokaknak van igénye arra, hogy otthon hozzák világra a gyermeküket. Joga van bárkinek is pálcát törni felettük?

11 komment

Címkék: szülés kórház otthonszülés ágnes geréb

Protekcióval Oviba?

2010.05.03. 00:02 Anyafej

Két dolgot kérdez majd minden 3 éves gyerek anyukája a másiktól a játszótéren: 1. ti hogy jutottatok be az oviba? 2.mennyibe került....

Az ország összes ovijába holnap kezdődik a beiratkozás.Én is teljesen tanácstalan vagyok a saját 3 évesemmel a szárnyam alatt. Van ugyanis a vágyott óvoda, ahova nem vagyunk "körzetesek" és van a körzeti ovink, ahova meg nem szívesen adnám a gyerkőcöt. Mindemellett az én 3 évesem "hátrányos helyzetű" is, mert van egy kisebb tesója, akinek kiszorítottunk a családi költségvetésből még egy évet otthonmaradásra.

Minden lehetséges nyílt napon bent voltam , gyerekkel és anélkül.Mindkét vezetővel beszéltem. A vágyott ovi (gyerekemre jobban illő nevelési elvek) vezetője arra a kérdésre, hogy számít-e ki hányadiknak íratja be a gyerekét ( 1-es sorszám vagy 26-os), kapásból nyomta a választ " Nem.De...anyuka értse meg, hogy 26 helyre nem tudok 60 gyereket felvenni, ezért a 40-iknek már a beiratkozásnál megmondom, hogy ne számítson felvételre".Hmmm..tehát marad a tolongás a sorban az ovi előtt. Ami tavaly még röhejes volt (kívülről) az idén már véresen komoly.Hasonló kétértelmű válasz érkezett arra a kérdésre is,hogy hátrány-e ha anyuka otthon van a kisebbel."Nem, dehogy. De ... előre kell vennem azokat, akik dolgozni mennek vissza." Teljesen megsemmisülve jöttem ki az oviból. Nekünk itt nincs esélyünk, hiába éri el a férjem adója a TB plafont minden évben, abból más gyereke fog oviba járni.

Nem adtam fel, folytattam a játszótéren a kérdést "ti hogy jutottatok be?". Ha egy kicsit jobban megkaparjuk az olyan felszínes válaszokat, mint "szerencsénk volt" meg "fellebbeztünk", úgy tűnik vagy el kell mennem fodrásznak (mert az igazgatónő fodrászának a gyereke az lakhat bárhol, azt felveszi) vagy próbálkozhatok a megvesztegetéssel. Ez utóbbiban én rém béna vagyok, se a mértékét se az időpontját nem tudom soha eltalálni.Ha meg visszautasítja a borítékot , az milyen ciki. Nekem. Ott. És ha meg kevesli? És mi van ha tényleg későn érkezem és hiába a boríték is? Vagy el sem veszi a borítékot és megsértődik?

Az a szomorú, hogy ez a valóság. És hiába a tetszetős könyvek arról, hogy óvónénit kell választani, nem pedig óvódát, ha egyszer még az óvódába sem tudunk bejutni.Akinek meg sikerült, az hogy csinálta??????

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

25 perc alatt értek le a negyedikről a kórház előtt szülő nőhöz

2010.02.01. 22:57 Anyafej

Brigitta hétfőn délelőtt járt NST vizsgálaton a kórházban, akkor már pár napja 15 perces fájásai voltak. Az ügyeletes orvos - mivel nem volt fogadott orvosa- megvizsgálta, majd mivel elvileg még három hete hátra volt,hazaküldte.”Pihenjen anyuka!”- felkiáltással. Könnyű azt mondani, gondolta Brigi, hiszen volt már otthon 2 gyerkőc, a 11éves nagyfiú meg a 2 éves kislány. Már a 2 évvel ezelőtti terhessége is úgy telt, hogy állandóan görcsölt, vérezgetett, de végül kislánya 39.ik hétre természetes úton született, így hihető volt mindaz, amit a doki mondott. Egész nap jól volt, gondolta pihen az állatkertben, így az egész család, apukástul persze, az állatkertbe ment pihenni. Így nem kellett a gyerekek fegyelmezésével foglalkozni, maradt a könnyű séta és az állatok nézegetése, ami igen csak szívet melengető programja volt Briginek, hiszen „civilben” biológia tanárnő.


 

Aznap este a 2 éves a nagyinál aludt. Éjjel 10-re viszont a fájások átváltottak három percesekre és elfojt a magzatvíz. Szentendrén, kertvárosban. Innen a Péterfybe rekord idő alatt ért be a férje – Ricsi – vezette autó, tovább ugyanakkor már nem jutottak. Berni dirigálta Ricsinek, hogy az mit csináljon, mert -3ik gyerek lévén már ismerős volt az egész szülés-érezte,hogy nem bír kiszállni az autóból.”Csak” nyomott és tolt, míg apa elrohant és szólt a portásnak, hogy a felesége szül, de már a kitolásnál tartanak, azonnal kell a segítség. Apa visszarohant az autóhoz és a baba végül az ő kezébe pottyant. Eközben hiába vártak az értesített orvosokra. Bernadett az egyik hóna alá a gyereket, a másik hóna alá a méhlepényt csapta majd megindult a kórház felé. (Ricsi sűrűn támogatta , nehogy valamit vagy esetleg magát elejtse).A Péterffy negyedik emeletén található szülészetről 20-25 perc alatt le is értek hozzájuk az első emeletre, ahol elkezdhették az adminisztrációt. Nem volt komplikáció. Szerencse.


 

Az is nagy szerencse, hogy országunk két igencsak béketűrő állampolgárával történt mindez. De az én lelkem háborog, mert röpködnek a mínuszok, mi az,hogy az ügyeletes orvos kegyeskedik lejönni 25 perc alatt !!!!???? Vagy ha már épp nem ér rá. Legalább egy nyavalyás beteghordót odaküldhetett volna,vagy ne adj Isten egy szülésznőt!És ha  lett volna, akkor ki megy a börtönbe? Anya? Apa? Vagy az orvos?


 


 

Szólj hozzá!

Címkék: szülés orvos autóban

Az én gyerekem sosem néz tévét !

2010.01.17. 00:11 Anyafej

Már meg sem tudom számolni, hányszor hallottam ezt a mondatot. És a vége mindig ugyanaz: néznek! De minek? Íme az ál-szülői magyarázatok:

  1. ,mert megőrülök ( én a szülő) a csöndben! Nekem is jogom van az emberi (!) hanghoz. És különben is úgysem nézi a gyerek, csak ha érdekli.

  2. ,nehogymá' lemaradjon valamiről! A világ gyorsan fejlődik, változik, aki nem jut információhoz 2 évesen , az tuti LEMARAD. Vagy másképp megfogalmazva:nem akarom,hogy a gyerekem ciki helyzetbe kerüljön az oviban, mert nem tudja, hogy mit talált ki a múlt héten a Bartha Zsolt a sorozatban.

  3. ,valamikor nekem is kell egy kis nyugalom! Főzni, takarítani kell és azt nem lehet a gyerekkel a nyakamban.


 

A fenti indokok mind mind, teljességgel felháborítóak. Mind, kivétel nélkül, a SZÜLŐRŐL és nem a GYEREKről szólnak. Márpedig, akinek gyereke van annak az élete miért nem a gyerekről szól (illetve az értelmes kompromisszumokról)?

 

 


 

 

Móniéknál állandóan megy a háttérzaj. Móni, saját bevallása szerint is „megőrül a csöndben”. De miért kellene egy egész napot tökéletes csendben eltölteni? Beszélgetni, mesélni, zenét hallgatni ( nem állandóan), magyarázni, kérdésekre válaszolni, mind mind hang. Ja, ez munka? Igen EZ , az. Méghozzá aktív munka. És ráadásul a „néha odanézek a tévére, különben a gyerekkel foglalkozom” koncepció is több sebből vérzik: ezek szerint a tévé ( műsor) dönti el, hogy az anya figyelme mikor a képernyőé és mikor a gyereké!!! Másrészt , a nem-odafigyelést a gyerek általában figyelemfelhívással ellensúlyozza, aminek jó esetben ordítás, rossz esetben bűnetetés a vége. Hiszen a gyerek rossz ! (Nem a szülő, aki nem figyel rá , mert a képernyőt bámulja).


 

Ugyan miről marad le az a gyerek ,aki csak 3-4 évesen néz először tévét? Barta Zsoltról mindenképp, de a meséről, meghitt együttlétről, összebújásról semmiképp. Neki lesz támasza ( a szülei) feldolgozni mindazt, amit nem értett az oviban mondjuk. Mert volt idő,amikor ez a bizalom kiépülhetett. Szemben azzal a társával, akit a képernyő nevelt. Minden akcióhőst ismer, képben van. De rengeteg érzést, mozdulatot , mondatot nem tudott feldogozni, mert összetett, durva, hangos. Teljesen egyedül van, mert tévézni csendben „kell”.


 

Házimunkát pedig igenis lehet a gyerekkel együtt végezni. Én mindent a gyerekekkel csinálok, így nekem is jut pihenő délután, ők meg imádják, mert olyat csinálhatnak ,amit a felnőttek. És ezért nemhogy szídás, inkább dicséret jár!


 

Vekery Tamás szerint a tévé egyik legnagyobb hibája, hogy az amúgy örökmozgó gyereket egy helyben ülésre kényszeríti, a látottakat egyedül kell feldolgoznia ( 10 éves kor alatt ez még a mesefilmek esetén sem történik meg) pedig még a mesevilág és a valóság közt szinte nincs is határ számára. A tévézés pedig azt is jelenti, hogy 1 helyre kell fókuszálni, szemben mondjuk a kockaépítéssel ( kiválasztani, felvenni , feltenni...stb) és egyáltalán nem kell elvonatkoztatni, saját képet alkotni a látottakról. Pedig ez az, ami a legfontosabb egy kisgyerek életében, hiszen pont ez az elvonatkoztató képesség kell ahhoz, hogy megértse a világ dolgait.


 

Végezetül, mi nézünk tévét a gyerekekkel, de

  1. nincs kábeltévénk, csak egy 3000 Ft.os szobaantennánk ( 2 csatornával).Tehát nincs vita a minimax.-ért, olyat még sosem láttak.

  2. Van Thomas, Kisvakond, Kockáfülü nyúl meg Micimackó ...stb dvd.-n, és lefekvés előtt lehet választani 1-et/gyerek.

  3. Mindig szülői/nagyszülői felügyelettel, összebújással, ha kell magyarázattal nézik.

  4. Sosem büntetünk vagy jutalmazunk a tévénézéssel.

Eredmény: boldog, kiegyensúlyozott gyerekek (1.5 és 2.5 éves), akik a tévét ugyanolyan játéknak tekintik, mint bármi mást. Nincs különösebb jelentősége. És ez így van jól.

1 komment

Címkék: tévé nincs időm sorozathősök elvonatkozatás

Kölyökpark játszóház - Újpest

2010.01.02. 22:26 Anyafej

A honlap alapján vonzónak tűnt a játszóház, amiből több is van az országban, az árai sem voltak riasztóak, így hát leteszteltük.

Elsőre riasztó látvány tárult a szemünk elé, lepusztult gyárépület egy kietlen környéken, az utcán kátyúk és sár, a közelben ipari területek. Be se menjünk! - merült fel bennem, de aztán mégis beléptünk.

Bent óriási terek fogadnak, a kétszintes játszóház előnyt kovácsolt a gyárépület kies hatalmasságából. A bejárat után következő öltöző ugyan kényelmetlen egy tornatermi padból áll, de elég tágasnak tűnik nagyobb forgalom esetén is, mi pedig egyedül vetkőztetjük a két csemetét. Minden gyerekhez ötletes színes kis fogas jár, amibe a cipőcskék is beleférnek. A szülők cipőjére pedig nejlon kerül.

A személyzet udvariasan fogad, pedig óvatosak vagyunk, telefonon előzetesen ugyanis nem értünk el senkit. Bár az ünnepek miatt nagyobb forgalomra vagyunk felkészülve, a hely nincs igazán tele, a jelenlévő 15-20 gyereket simán elnyeli az óriási terület. A büfé sem túl tolakodó, nem rakták a gyerekek orra elé a nyalókák és csokik tömegét, így a szülő saját gyerekével folytatott közelharc nélkül önmaga dönthet hogy mit vegyen.


 

Az árak sem túl magasak, fél óra egy gyereknek 550 forintba kerül, ami után negyedórás bontásban is tudunk fizetni. Felnőtt kísérőknek ingyenes a jelenlét. Csoportra vagy bérletre további kedvezmények járnak, ahogy szülinapokat is lehet a helyszínen tartani. Extra szolgáltatás az esetleges gyerekfelügyelet. A Kölyökpark hálózat hét magyar tagjából ugyanakkor kettő is jóval drágább az említettnél, a Mammutban és a Pólusban közel másfélszer ennyit kell leszurkolni.


 

A játszóház alkotó sarka nem túl nagy, pár játék és egy kis kádnyi labda várja a kisebbeket. Mi ezúttal szerencsések vagyunk, mivel ez a szeglet épp üres, így másfél és két és fél éves gyerekünk birtokba veszi azonnal a területet.

Kicsit odébb néhány ötletes óriás kocka ad alkalmat a bújócskára, kuckóépítésre, amit mindkét gyerekünk határozottan ki is élvez.

Az ugrálóvárak nagyok és kényelmesek, kötélen mászni és lecsúszni is jól lehet rajtuk. A hely lényegét azonban a labirintus jelenti. Fent ugyanis gumiszőnyegekből, kötelekből és a plafonról függő játékokból remek tér jött össze. A gyerekek nem győzik kiélvezni a sok érdekességet, mégis biztonságban vannak. Kúsznak, másznak, átbújnak lukakon, felülnek az ingaként lengő játékokra. Kifejezetten mozgásfejlesztésre alkalmas helyszínre leltünk. A gyerekek két nagy csúszdán tudják elérni a lenti óriás labdás teret, ami nem hiányozhat egyetlen játszóházból sem. Mivel a tér valóban óriási, a harsányabb és szerényebb gyerekek sem zavarják egymást. Lent – ahogy fent is – számtalan zegzugon és kötélen átbújva, átmászva tudnak haladni a gyerekek, amit ugyancsak ki is élveznek.

Külön előnye a helynek, hogy szinte mindent vastag gumiszőnyeg borít, megelőzvén a baleseteket. Ugyancsak a pozitív oldalra kerül, hogy nincs tele videojátékkal az előtér, a gyerekek mozoghatnak, nem a csábítja el őket a buta képernyő bambulása. Hiányérzetet a felnőtt tér okoz bennem, a filléres műanyag kerti bútorok helyett más megoldást is el tudtam volna képzelni. A negatívumok rövid sorába tartozik a fűtés is, mert bár nem volt hideg az épületben, de a húsz fokot nem érte el a hőmérséklet. Közben a szülők feje felett egy gigantikus hősugárzó ontotta a meleget.


Összességében ugyanakkor jó benyomásokat szereztünk, a rusnya gyárépület egy a célnak tökéletesen megfelelő, játék és mozgásközpontú, és még ráadásul viszonylag megfizethető gyerekházat rejt.

4 komment

Az életét bízom rá és nem normális???

2009.11.30. 21:46 Anyafej

 

Mi már a harmadik gyerekorvost fogyasztjuk és még csak két és fél éves a legnagyobb gyerekünk. De nekünk legalább szerencsénk volt, mert két barom után végre egy becsületes, alapos orvost fogtunk ki.

 

Eleinte voltak kétségeim, hogy most akkor velem van a baj, hogy két év alatt két doki sem jó, de az élet bebizonyította, hogy nekem volt igazam. Bár nincs orvosi diplomám, azt azért mindkét esetben éreztem, hogy „valami nem stimmel”.

Az első gyerekorvost a védőnő mutatta be (lehet,hogy kap százalékot?) , akinek a karrierje addig tartott, hogy egyszer kijött az újszülötthöz (ezt akkor még nem is tudtam, hogy milyen nagy szó, bár törvényi kötelezettségük). Majd 1 hét múlva 40 fok lázzal felhívtam, hogy beteg vagyok szoptathatok-e tovább? A válasza annyi volt „ mi a baja?”. Mondom lázas vagyok.”De mi a baja?”. Na, a harmadik mondatánál elég volt, mert ha tudnám mi a bajom (Diagnózis) akkor el is látnám magamat (Therápia) és nem azon aggódnék, hogy az 1 hetes gyerekemmel mi lesz.


 

Orvost váltottam. Viszonylag egyszerű volt, mert itt nálunk két gyerekorvos van, hát a másik rendelési idejében mentem és előadtam,hogy azt szeretném, ha mostantól ő „vigyázna” a gyerekre. „Boldogan!” hangzott a választ én meg elhittem. És a nagyobbik gyerekemmel nem is volt semmi komolyabb betegség, így nem igazán volt szűkség a szakmai tudására. De megszületett a kisebbik és doktornőnk szakértelme és hozzáállása mélyrepülésre váltott. Először is nem jött ki az újszülötthöz, mert szerinte látta a gyereket neonatológus a kórházban , úgyhogy ha majd arra sétálok és ő épp rendel, vigyem be, megnézi. Amúgy mobiltelefonon nem tudtam elérni soha ( csak a rendelőben) és nem jött ki házhoz sem. Szerinte a lázas gyereket be kell csavarni egy takaróba és bevinni a rendelésre. Persze. Arra a rendelésre, ahol azokat hívja be előbb-függetlenül az érkezési sorrendtől, akik fizetnek. Az én gyerekem meg akármilyen beteg, várjon!

Végül pedig nem ismerte fel a 3 hónapos gyereknél a tehéntejallergiát! Innen is dobbantottam és nagyon jól tettem, mert ha akkor nem megyünk át a mostani, harmadik dokinénihez (aki azonnal felismerte és kezelte), akkor lehet, hogy a gyerekem egy életen át tejallergiás lesz. ( fagyi, ovi, suli kaja ...semmit nem ehetett volna!) Mindez "csak"  egy hibás orvosi (nem ) diagnózis miatt. Ja, és ez a Vadbarom se írt fel soha semmilyen gyógyszert. Most már tudom miért: nem tudta mit kellene adni!


 

Csak azt nem értem mi a francért nem megy el már nyugdíjba, mert úgysincs senkinek arra szűksége, hogy recept nélkül kiváltható gyógyszereket javasoljon 1 órás várakozás után ! Ja, hogy ezek után nem voltam hajlandó fizetni a zsebébe? C'est la vie ! Először gyógyítani kéne! Utána, ha átlagon felüli gondossággal járt el, majd mérlegelem mit teszek a zsebébe. És nem fordítva!

1 komment

Címkék: gyerek szoptatás baba gyerekorvos láz diagnózis tehéntejallergia

Kemény anya vagy lágyszívű?

2009.11.27. 23:42 Anyafej

Sok kisgyerekes szülő dilemmája éjszaka: ha sírni hagyom megzakkan, ha nem hagyom sírni én zakkanok meg.

Detti határozott irányvonal alapján neveli kisgyerekét, hagyja sírni, ha nincs nagy baj akár hosszan is. Anna épp az ellenkezője, ha megnyikkan a gyerek már rohan is. Mindkét gyerek föl fog nőni, mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai.


 

A lágyszívű anya nem alszik éjszaka, feszültebb mint korábban. A gyerek erősen kötődik hozzá, ezzel persze megteremti a biztonságos hátteret, ahonnan majd ki lehet tekinteni a nagyvilág felé, de milyen áron? Ha majd kikerül a gyerek a védőszárnyai alól, sokként szakad rá az ovistársadalom, ahol egyedül kell érvényesülnie. Viszont VAN hova visszatérnie, erőt merítenie. Mindig tudni fogja a gyerek, hogy hol van az Otthon és hol van „verseny”.


 

Ezzel szemben a kemény anya esetében, rendszert szül a határozottság. A gyerek megtanulja hogy este aludni kell, hisztivel nem ér el semmilyen sikert (ölelést, szeretetet sem). Ugyanakkor kisebb lesz a kötődése az anyjához, megtanulja , hogy bajban csak magára számíthat. Adott esetben akár erőszakosabb is lesz.

 

Vannak alapkövek amiket ugyanakkor érdemes betartani.

Egyrészt legyen rendszer a kicsik világában, a rituálékat villámgyorsan megkedvelik. Apa mesél, anyag etet, fürdés után az alvás jön stb. A következetesség talán még ennél is fontosabb. A gyerek tanulja meg, hogy ha feláll az asztalra, büntetést kap. Akkor is ha jókedvünk van és akkor is ha rossz. Különben összezavarodik, nem érti hogy egyik nap miért nevetünk azon, amiért a másik nap büntetjük.

Fontos az is hogy jó helyen húzzuk meg a határokat, minden rezdülésre nem érdemes reagálni, de ha nagyobb baj van arra már igen. Én például hagyom a gyerekeimet civódni, mindaddig, amíg nem durvul el a vita (pl. ütnek vagy löknek).


 

Az éjszakai alvásnál is fontos ez az egyensúly, igenis kell sírni hagyni a gyereket, de nem a végtelenségig és nem kezdetektől. Kell annyi időt szánni a gyerekre, hogy legalább megértsük miért sír. A csecsemő éhes, fél, anya kell neki. A kisgyerek álmodik, szobatiszta lesz. Ez zavarhatja. A nagyobbacska (értsd óvodás kor) meg frusztrált lehet a napi konfliktusoktól, amit az esti felsírásokkal próbál oldani. A kérdés már csak az, hogy hol a határ csecsemő-kisgyerek -és ovis között? És mikor menjünk be?


 


 


 


 

2 komment

H1N1 oltást? Gyereknek?

2009.11.22. 22:39 Anyafej

Mi a lényeg? Döntsél szülő, a te gyereked ! Nehogy már ezt mi (házi)orvosok eldöntsük helyetted!

Én meg csak pislogok és kapkodom a fejem a legújabb hírekre, de már nem látom az erdőt a sok fától. Már akkora szart kavartak ezzel kapcsolatban, hogy a saját gyerekorvosunk is két - homlok egyenest különböző -  véleményt mondott nekem telefonba. Először nem ajánlotta 3 éves kor alatt .Szerinte ebben az esetben a szülők oltassák be magukat. Majd két hét múlva a szomszéd gyerekét (szintén 2.5 éves) beoltotta. Felhívtam. Ja, most már van valami tanulmány a Szt. László kórházból, tesztelték ebben a korosztályban is. Mehetünk, beolt.

 

 

 

Túl vagyunk rajta. Az 1 és a 2.5 évest is beoltattuk. De nem könnyebbültem meg, mert ugye, ha magamat beoltatom vagy nem, akkor a hatásai vagy nem hatásai csak engem érintenek. De a gyerekem emberi számítások szerint túl fog élni engem. Ez pedig azért fontos, mert az egyik oldal azt mondja, hogy túl gyorsan dobták piacra a vakcinát, magyarul nem volt elég idő a mellékhatások tesztelésére. Mi van ha 15 év múlva lebénul a karja? Vagy „csak” megvakul?

A másik oldal szerint meg, itt akkora járvány lesz,hogy csak na. A gyerek meg attól lesz béna, süket, szívbeteg...stb, mert NEM oltatom be, így elkapja az influenzát és a mellékhatásaiba sérül le. A felelősség az enyém, itt és most .


 

Edinának 6 gyereke van, 2 oviban a többi iskolás. Olyan papírt küldtek a szülőknek haza, hogy „ saját felelősségre, kérjük oltassa be gyerekét”. Mert oltani azt kell, de a felelősséget nem vállalják érte. Se ők (kik is?) , se mások. Az ő gyerekorvosuk meg a lázcsillapításhoz ajánlott eddig nurofent, más esetben , „majd a gyerek leküzdi” dumával elhajtotta a szülőket. Nem túl releváns a szaktudása , legalábbis számomra.


 

Pedig pont itt és most kellene valami használható vélemény pont azoktól,akiknek pont ez a szakmájuk!És nem kenhetnek MINDENT a szülőre, mert ha mindenki vállalja a felelősséget a SAJÁT munkájáért, akkor végre én is tudnám, hogy oltassak vagy ne.

2 komment

A fogát nem hagyom! versus :Utálom a fogmosást!

2009.11.19. 21:06 Anyafej

 

Elegem van a napi plusz nem is tudom már hányadik „kötelező” hisztiből, amit ezúttal a fogmosás jelent. Eleinte- kb 1 éves korig- hagytam a gyereket, hogy had bohóckodjon a fogkefével.Legalább szokja, hogy azzal a fura tárggyal benyúlok a szájába. Helyesebben ő nyúl bele. A dolog működött is, addig, amíg ki nem derült: ez édes kevés, feketedik a gyerek foga. Rohantam a fogorvoshoz, szúvas vagy fogköves? Bár egyik sem túl jó verdikt, ezt tudtam már az elején, szerencsénk volt: fogköves. Terápia: rengeteg fogmosás és még kevesebb édesség ( ami eddig max. a Túrórudi volt!!!) NA, köszi. Ezzel kezdetét vette a napi rendszeres fogmosás: egyikőnk a lábát fogta le a másikónk a 2 kezét + mosta , sikálta a  fogait a szerencsétlenül vergődő gyereknek, aki utálta az egészet. Én is. Éreztem is, hogy nem jól van ez így, mert ezzel ugyan a foga tiszta lesz, de kialakul benne a „lelki ellenállás”, ami a lehető legrosszabb. Mert ugye fogat azt kell mosni úgy kb. életünk végéig. Más módszerre váltottam. Minden (!!!!) étkezés után megmosom mindkét gyerek fogát a mosogató felett, úgy, hogy a lábamra ültetem a gyereket , egyik kezemmel lefogom mindkét kezét , majd a szabadon maradttal sikálom. Ordít, de nem annyira.És legalább nem kell ráfeküdnöm szegényre.


 

Már bevetettem minden „praktikát”: a fogkefe állatmintás ( 2000 Ft. Volt minimum) a fogkrém minőségi ( ha van ilyen), gyerekfogkrém. Raktam már tükröt eléjük, miközben mostam, vagy én is mostam a sajátomat velük együtt. Próbáltam már az ujjra húzható (Nenedent vagy mi a neve) fogkefét spéci , hozzá tartozó fogkrémmel. Sikertelenül.


 

Már tényleg nem tudom mit kéne csinálnom, pedig „csak”annyit szeretnék, hogy a gyerek foga tiszta legyen és ne ordítson végig a művelet alatt. Van egyáltalán ilyen megoldás?????

61 komment

Szoptatás vagy tápszer?

2009.11.13. 22:38 Anyafej

Én személy szerint az első gyerekemet tápszereztem a másodikat meg szoptattam, úgyhogy van tapasztalat bőven. A vége az,hogy mindkettő nagyon kötődik hozzám, semmi különbség. Egyik sem betegeskedik, ez is tévhit a tápszerről. A legdühösebb mégis az úgymond „szaklapokra” vagyok. Még mindig, pedig már ½ éve nem szoptatok. Utálom ezt a „rossza anya vagy ha nem szoptatsz” baromságot, amit minden áraszt magából. Azt persze én sem tudom elfogadni., ha valaki a melle szépsége miatt meg sem próbálja az egész szoptatást. De azért ezen kívül még rengeteg eset van. Én továbbra is tartom, hogy az a lényeg, hogy a csecsemő jól lakjon. Ha tud ciciből, ha nem tud, akkor üvegből. És még valami: a szoptatás igenis fáj. Kinek kicsit, kinek sokat. De fáj. Nekem 3 hónapig baromira fájt, semmi szépségét nem találtam. Erről kellene írni azokban a barom újságokban, nem arról, hogy a féléves jól fejlett kisgyerek odabújik anyjához és mosolyog. Oszt ez a szoptatás anyukák!


 

Amúgy ott sem látok összefüggést, hogy a tápszeres gyerekek előbb alusszák át az éjszakát (,mert a tápszer megemésztése jóval tovább tart, így a jóllakottság érzése is). Az a gyerek amelyik éhes, FEL FOG ÉBREDNI.Ha tápszert evett ,ha anyatejet. Továbbá azt sem értem, hogy ha az anyatejes babákat igény szerint (divatosan) szoptatjuk, akkor a tápszeres babusokat miért kell szigorúan kimért, előre meghatározott mennyiséget, 3 óránként enniük??? Agyament védőnőm válasza erre az volt, hogy azért ,mert a gyerek ( a tápszeres) kövér lesz. Úristen! Én is attól híztam el, hogy mindig akkor és annyit ettem, amennyi jólesett???? Vagy ez is csak egy demagóg duma, ami arról szól, hogy szoptasson már anyuka!


 

 

Az az egy igaz, hogy a cumisüvegeket mosni, sikálni kell. Sőt ! Fertőtleníteni is. Ez munkás,ha …. csak egyetlen cumisüveged van. Na de kérem ! Aki kénytelen tápszerrel etetni a babáját,az egyhamar rájön ( nekem ez 2 nap volt) ,hogy kell legalább 6 cumisüveg cumival és máris elég csak egyszer elmosni őket /nap.


 

Az is már régóta piszkálja a csőrömet,hogy mi a fenének egy 2 évest még szoptatni???? Szerintem a szoptatást is arra kell használni, amire való. És nem kell belőle versenyt csinálni, mert csak értelmetlen fájdalmas elválási feladat elé állítjuk a gyerekünket. És mire való? Hát arra, hogy addig legyen a baba tápláléka az anyatej, amíg mást nem tud megemészteni . (Kb 6 hónapos koráig. Kb.)


 

HA lenne harmadik gyerekem én megpróbálnám ismét a szoptatást, de nem minden áron. Ha 3 hét alatt nem tudok összehozni egy mérhető ( 60-80ml) mennyiséget / alkalom, akkor tápszerezném, mert tudom, hogy nincs annál frusztrálóbb érzés, mint éhesen dolgozni a semmiért (üres cici)!


 

1 komment

Címkék: szoptatás fáj anyatej tápszer

Mikor jöjjön a tesó?

2009.11.10. 23:01 Anyafej

 

Mi a jó? Nekünk? Vagy inkább a nagytesónak? Vagy épp az anyagi helyzetünk diktáljon? Vagy bízzuk a szerencsére? Tegyük fel, hogy minden körülmény adott. Szűkítsük a kérdést :a kis korkülönbség( max 18hó) , a közepes( 18hó-2.5év) vagy a nagy a legjobb? Mivel nálunk kicsi a korkülönbség , és ez egyáltalán nem véletlen én emellett szavazok. AZ eleje horror, azt sem tudtam hol áll a fejem, volt hogy majdnem leestem a lépcsőn a fáradtságtól, de megérte !! 1 év és más együtt játszanak (kábé) , de a napirendjük a totálisan egyforma . Együtt esznek és ugyanazt, együtt alszanak, együtt játszanak. Persze van még rengeteg nehézség, de a legnehezebben már túl vagyunk 1 év alatt. A közepes korkülönbség szerintem a legveszélyesebb. A Nagy ekkor már mindent ért, két esélyes a Kicsi fogadása és a közös napirend is csúszik 1 évet (tehát szumma 2 lesz mire össze lehet hozni) vagy egyáltalán nem is jön össze ha a Nagy bölcsibe vagy oviba megy. A nagy korkülönbség pedig sokáig sokkal több figyelmet és eltérő igényeket jelent.  De működhet. Csak sokáig tart mire testvérség lesz belőle....


 

Na de van nekünk sok okos könyvünk , meg jó pénzért tudást mérő pszichológusok . Lássuk csak mit is mondanak:”nincs ideális korkülönbség. Mind élethelyzet, ami a szülőkön múlik, hogy tudják-e „jól” kezelni.” Számomra hűvös, orvosi megfogalmazás és csak az általánosítást érzem belőle. Hogy ők olyan okosak, hogy mindenkinek tudnak segíteni ( értsd véleményt mondani).

Továbbra is tartom, hogy a kis korkülönbség az ideális. Nem nekem, anyának, hanem a gyerekeknek. És mivel én azért vállaltam őket, hogy nekik jó legyen, hát miért ne pont ez legyen a mérce, ami alapján választok.

4 komment

Játékpalota Játszóház a Csillagvár bevásárlóközpontban

2009.11.08. 21:12 Anyafej

 
Hagyják kint már azt a babakocsit! - rivall ránk a játékpalota határozott negyvenes hölgy recepciósa – kinek bajszán katonásan sorakoznak a morzsák - két csámcsogás között, a parizeres szendvics fogyasztása közben. A - mégis hol? - kérdésre a határozott – Kint! Felkiáltás érkezik válaszként.

Az önmagát „Magyarország legkedveltebb születésnapi buli helyszíneként” reklámozó a Csillaghegyi Csillagvár Bevásárlóközpontban található Játékpalota Játszóházról (http://www.jatekpalota.hu) szerzett benyomásaink érdekesek. Esős időben hétvégén érkeztünk, ez – jobb program híján - a csúcsidőszakot jelentheti a játszóházakban.
 

Először is a bejáratnál ugyan számtalan rekesz szolgálja a cipők és egyéb holmik elhelyezését, a szűk kialakítás miatt – két ülőhely áll csupán rendelkezésre – mégis állandó a csúcsforgalom itt. Ami azért is érdekes, mert a bevásárlóközpont amúgy kong az ürességtől. De nem a játszóház.


Bent annak ellenére is vagy ötven csemete zsibong, hogy az árak nem a legalacsonyabbak. Félóráért 600 forint a díj, egy óra 1 100 forintba kerül, amihez „gáláns” 50 forintos testvérkedvezmény társul. Nyitva minden nap reggel tíz és este nyolc óra között van az intézmény.

A bejárat mellett játékgépek fogadnak, Micimackótól Playstation-ig számos képernyőt bámulhat a gyerekünk, akit azért hoztunk ide, hogy jót JÁTSZON, mozogjon és gyakorolja a társas kapcsolatokat. Számítógépes játékunk nekünk is van dögivel otthon, na nem ilyen mostrum, az igaz.

 

A recepciós-pult roskadozik a csokiktól, nyalókáktól és üdítőktől, de akár műtermi fotózásra is beiratkozhatunk itt borsos díj ellenében.
 

Ugrálóvárból több is található a játszóházban, a kisebbik az egyik mellé egy kosár legó van odatéve.Tökéletes koncepciótlanságban szenved a hely: a legózás „alkotó tevékenység”,amihez nyugalom kell, nem egy másik gyerek,aki épp ráugrik a legózó fejére. Beljebb fa kisvasút és néhány műanyag motor és taxi, illetve műanyagvár sorakozik,melyet szinte felemészt a káosz. Senki ,de senki nem gondolja, hogy ilyen árak mellett neki ( vagy a gyerekének) kellene visszapakolni a játékokat. Az meg, hogy a következő gyereknek már csak a káosz jut, kit érdekel? Minket is az várt. A legnagyobb nyüzsgés a labdaházban van.

A dühöngőnek nevezett zónában már a Legyek ura feeling dominál, állandó harc az élet. Folyamatos labdadobáló kommandók kutatnak célpont után, a zömmel szoros felügyelet nélkül hagyott gyerekek vadul és visítva játszanak. A kisebbeket gyakran eltapossák.

A megfáradt szülők a fal mellett sorakozó hatszáz forintos műanyag kerti bútorokon fújhatják ki magukat.
 

A hangulata az egész intézménynek kaotikus, fejfájdító és általában véve is rossz. Mivel a két alkalmazott a jegy és csokiárulással van elfoglalva, bent farkastörvények uralkodnak. A kivagyi budai polgári öntudat könnyen átragad egymásra a szülők között, akik így jobb esetben saját csemetéjük védelmével vannak elfoglalva, rosszabb esetben a műanyag kerti bútorokon kornyadoznak, egymásnak nemigen segítenek.

A recepciósok ráadásul kicsit sem segítőkészek, de akkor sem pörögnek, ha fizetésre kerül a sor. A fizetés amúgy kockás füzet alapján zajlik, ahova beírják érkezéskor a gyerek nevét és az időpontot amikor érkezett, ez alapján számítva az értéket. Bár lassúak voltak, számlát adni azért nem sikerült.
 

Sokan szülinapi partit tartani járnak ide, amire külön terem szolgál, gyerekmenüvel és tortával, ugyanakkor az ár – érték arány itt is lehetne kedvezőbb.

 

Jó idő esetén egy játszótér ingyen is kínál annyi lehetőséget mint a játszóház. A harmadik kerület ugyanakkor rendkívül gazdag Máltai játszóterekben, amik játszóházat – ha nem is ennyire felszereltet – is tartalmaz ahol felügyelettel ráadásul ingyen szocializálódhat gyerekünk, a hangulat pedig jóval barátságosabb. Így aztán a Játékpalota Élményházat inkább azoknak ajánljuk, akik igazi harcost kívánnak faragni gyerekükből és nem zavarja a szülőket az állandó üvöltés és a magas ár.


 

A mi gyerekünk mindenesetre határozottan válaszolt a - jöjjünk ide legközelebb? kérdésemre: Nem.


 


 

4 komment

Címkék: gyerek játszóház játékpalota

Bölcsibe be?

2009.11.05. 22:04 Anyafej

 

Banális, de probléma. Már vagy ezer könyvet, újságot elolvastam de még mindig nem látom tisztán, hogy akkor most a 2 éves gyerekemnek mi is lenne jó. A magyar szaktekintélynek számító Dr.Vekerdy Tamás mindig is azt mondja, hogy a gyereknek 3 éves koráig az anyja mellett a helye. Az érzelmi biztonságban felnőtt gyerekek rendre behozzák ,majd lehagyják tudásban hajtott (babúszás, csiri-biri torna, Angol tanulás bébi korban...stb) társaikat. Valahogy hajlok én is az igazára. Ezzel szemben viszont álljon a világ talán majdnem egész fele, ahol az anyák 6 hétig ,3 hónapig lehetnek otthon hivatalosan a gyerkőccel, aztán mennek vissza dolgozni. Annak a társadalomnak (pl. USA) is megvannak az elméleteik, márpedig hogy a gyerek szociális lény, mindig és mindenütt „produkálnia” kell majd ( hol jegyekért az iskolában, hol anyák napján egy versikét az oviban, vagy éneket a ballagáson) , ezért jobb minél előbb ezt megtanulnia. A „minél korábban, annál fájdalommentesebb „ címszóval persze a gyerek sosem tudja majd így megtapasztalni azt, hogy milyen is anya szoknyája mellett, viszont kiválóan fog majd tudni „produkálni” és csak így fog előrébb jutni.

Akkor most szocializálódjon és a „produkálást” fájdalommentesítsem vagy hagyjuk a maszlagot és maradjon a szoknyám?


 

Persze az elméleteket ,amik szépek és jók, mindig a gyereken kell kipróbálni. A legtöbb végeredmény,amit eddig láttam, az az ,hogy a gyerek beteg 2 hétig, majd jár újabb 1 hétig. Akkor meg ha szabizok, akkor arra rámehet az állásom. A pénzem meg a gyógyszerekre, amit beletömök a gyerekbe, hogy ugyanmá álljon talpra és menjen má a bölcsibe.


 

Minden probléma csak akkor merül fel, ha a gyerekemet felveszik a bölcsibe. Komolyan mondom már ez nem egy egyszerű képlet! Múlt héten jártam a saját körzeti bölcsinkben és közölték, hogy a jövő évre már beteltek, de már az utána lévőre is vannak jelentkezők. Szentendrén, az egyetlen állami bölcsibe, már a meg nem született gyerekek is be vannak íratva. Csak családnéven. Kellene a felháborító protekció, de nekem nincs , mert én adózok és nem bratyizok. Már megint szívok,mert pénzt keresek és nem lógok. Miért nem fér be a keretbe az én gyerekem, miért veszik előre a „hátrányos helyzetűt” az „egyedül állót” a protekcióst????? Talán nem kéne a gyereket már 2 éves korában a szülő (állása ) alapján megítélni. Utálom, hogy nekem csak a pénzes bölcsi marad és a havonta beperkált adómból meg mások járnak az állami intézménybe.

18 komment

Címkék: beteg gyerek bölcsi protekció

Gyerekbarát szálloda? Tényleg az? Lássuk csak Várgesztest...

2009.11.02. 22:43 Anyafej


Már a könyökömön jön a ki a mai divatra rárepült marketing és legújabb vendégcsalogatás, a „baba barát szálloda” fennhangon való hirdetése. Az az igazság, hogy a puding próbája az evés. Ezt már a nagyanyáink is jól tudták. Így aztán nem maradt más hátra ,mint az Október 23-ai hosszú hétvégén letesztelni egy baba barát szállodát, a várgesztesi villaparkot.


 

Az alapötlet frenetikus: egy hatalmas park, ettől villa-PARK, bekerítve, és benne (alapterületre) egyforma családi házak, amik kiadók. Helyesebben 2 fajta van, egy alap (Komfort villa) és egy saját medencés (Aqua plusz Villa). Mi a Komfort villát teszteltük, vittük a dédit , a nagyit , a nagypapát a lányokat ( 1 és 2.5 éves) , meg mentem én , anya. (Apa fiús programon volt a kutyulival). A ház nagyon szimpi volt, már első blikkre, a dédi rögtön megkapta az egyetlen földszintem lévő hálószobát, fürdő kapcsolattal. Az sem volt zavaró, hogy az összes többi közösségi tér ( konyha, étkező, nappali) szintén a fszt.-en volt. És pont ez a legjobb az egészben, hogy VAN közös tér !!! Így nem kell nyomorogni valakinek a hálószobájában, ha többen utazunk együtt. Nyugodtan lehet tv.zni , ha már a gyerkőcök édesdeden alszanak, vagy felnőtteset beszélgetni. Vagy kiülni a teraszra a kerti bútorokba és dumálni, borozgatni.

Az emeleten újabb fürdő wc-vel és 3 hálószoba. Mi a gyerekbarát változatot próbáltuk és tényleg volt minden , amire ráharaptunk a honlapon: 2 etetőszék, műanyag étkészlet (is) bili, wc.szűkítő , pelenkázó, fürdető, lépcsőrács és a fszt.-en minden konnektorban gyerekvédő dugalj. Kár ,hogy az emeletre már nem jutott....

A fűtés nem központi volt, hanem per ház saját kazánnal, így mi állíthattuk be a hőmérsékletet. Voltak apróságok is, amik ha hiányoznak akkor nagyon hiányoznak: ruhaszárító keret teregetni, felmosószett , söprű lapáttal, mosogatószer szivacs, kukazsák. ÉS ,mint tudjuk ezek mindennapos kellékek a kis gyerekek mellett.

A kocsit is biztonságban tudtunk, mert volt garázs is, de beálló is.

Eddig minden rendben, gyerekbarát, ez tuti, ráadásul ha a bébi üvölt, nem kell félni ,hogy átjön a szomszéd türelmetlenebb párocska és számon kéri rajtunk , hogy „má mijjért nem csinálunk valamit az üvöltő gyerekkel????”


 

Na akkor nézzünk csak körül a közös használatú területeken.


 

Első utunk a játszótérre vezetett: Jó nagy homokozó, de nem voltak közös használatú homokozó játékok. Pont addig, amíg egy már többedszer ott pihenő apuka elment a 33-as villába (ez a játszóház) és hozott. Közöset. Volt favonat, mászókás, hinta nagyoknak láncos, beülős. Kicsiknek beülős , kis csúszda, nagyoknak nagyobbacska. NA ez eddig rendben is van.


 

Megyünk a recepcióra és kölcsönzünk egy James (piros) színű kismotort. 2000 Ft letét ellenében ingyenes. Ez nagyon baráti. Baba baráti.


 

Lássuk a svédasztalos vacsit.4000 Ft/ fő-ért +ital mérik ( Az ár a reggelivel együtt értendő). Este 6-tól 9-ig lehet menni.... stimm. MI 6:30ra értünk oda... KATASZTRÓFA!!! Egyetlen ülőhely sem volt, a kabátokat sehova nem tudtuk lerakni, álltam és izzadtam a full felöltözött gyerekkel a karomban és lilult a fejem. Elkaptam volna egy pincért, hogy most akkor mi van... de mindegyik nagyon dolgozott...Nem ért rá. A dédi a 2 kisgyerek , kabát, sál, sapi, zéró türelem és zéró megoldás. Vártunk, álltunk iszonyat ciki módon az étterem közepén ,amíg végre valaki feláll és lecsaphatunk az asztalára. Ez történt, majd dédi leült a holt mocsok asztalhoz, foglalta én meg , a kedves vendég, rohantam egy pincér után, hogy cserélje már le az abroszt. Nem húzta a száját, az igaz , de nem is izzadt meg a nagy munkájában.

Etetőszék jutott, igaz IKEÁs, én utálom, mert eddig életemben semelyik asztal alá nem lehetett rendesen betolni, a lábában meg minden arra járó felnőtt elesik. De legalább a gyerekeket be tudtuk ültetni és így (ordítva ugyan ) de fixáltuk őket.

A svédasztal tökéletes választékot nyújtott. Gyerekeknek volt (kecskeméti)bébiétel , a kicsit nagyobbaknak meg gyerek-kedvencek( sült krumpli, főtt tészta mellette reszelt sajt, kakaópor, tejföl és mindig volt valamilyen főzelék is.) Felnőttnek is többféle hús: vad hús valami édes szósszal, krokett, szárnyas és disznóhús. Rizs mindig volt köretnek, 2 -féle meleg leves és saláta bár. A sütemény választék kissé összecsapott volt, mini desszertek, édes ,egyféle ízvilág. Hiányoltam a gyümölcsöt ( akár salátának) , a kiskanalat és a legnagyobb szakmai hiba, amit pályafutásom alatt láttam: a reggeli kávéhoz nem csészét tettek ki, hanem leveses csészét ( 2 füllel). Nem láttam édesítőszert, barna cukrot.... vagy ez már túlzás lenne 4000 Ft-ért?

A reggelinél ugyanez történt, és akkor már nem is voltam egyedül a frusztrációmmal, mert ugye má miért lenne az ember jókedvű a tömegben, ahol még le sem tud ülni ha még azt a nyamvadt kávéját sem itta meg. Le is ordítottam az első málészájú pincért,aki épp nem csinált semmit. (Persze miután megittam a kávémat- hogy elméletemet gyakorlattal is alátámasszam – bocsánatot kértem tőle.

Étkezés után teszteltük az étterem alatt lévő mini játszószobát. Itt is jó az ötlet, mert melyik gyerek bír szép nyugodtan a székében ücsörögni, amíg anya és apa befejezi a vacsiját? HA kész vannak , lemehetnek játszani. Csak épp most ( és mindig csak most van) annyian voltak, hogy konkrétan nem fért be a 2.5 éves lányom a helyre. Mert ugye adva van 15m2 játszófelület, játékokkal ( IKEA minden mennyiségben, fa-kiskonyha edényekkel, némi lego Megablocks) de minden gyerek mellett jó esetben ül ,de volt hogy feküdt egy lelkes szülő. Na, a kabátok helyzete itt is totálisan megoldatlan , mindenütt lógtak ezzel is továbbcsökkentve a játszóteret. Persze a cipő levétele alapkövetelmény, de az autós mintájú rádobott játszószőnyegen lehet vagy ezer barázda, hogy jó nagyokat essenek a gyerekek. Minimális odafigyelés kellett volna, de ennek tökéletes hiánya fogadott. Azt sem teljesen értem, hogy az egészet miért pont a bowlingpályával és annak sörözőjével szemben kellett kijelölni.


 

Volt még egy hely, ami csak a gyerkőcöké : egy 50m2-es cső-csúszda -ugráló-élmény vár. Ez volt az egyik mézes madzag, hogy csak tessék csak tessék. Lehet jönni a gyerekekkel, mert ez a szuper lesz még óvónő is lesz ,aki felügyel. Elmentünk megnézni: döbbenet. A bejáratnál 50 pár (!) cipő, te jó ég, mi lehet bent???? Ugyanez. Az állítólagos óvónőt meg sem ismerem, helyette van 50 gyerek meg még annyi izguló szülő, aki áll a zoknijában és izgul a gyerekért a szuper biztonságos élmény várban. NA, ezt kihagyjuk, már csak azért is mert ahova a csúszda érkezik , az a kicsi labdás „tenger” konkrétan ellepte a nem is alacsony lányomat,amikor beleült. És nem ő volt az egyetlen. Több szülő is pánik rohamot kapott, hogy megfullad a gyerek a labdák alatt, de az állítólagos óvónő ezt persze észre sem vette. Így a szülő vérmérsékletén múlt, hogy hagyja a gyereket mindezt „élményezni” vagy marad a „nem, kifele”. Többször néztem a helyet, de egyszer sem tudtunk úrrá lenni a tumultuson ls a szervezetlenségen. Összességében felejtős.


 

Aqaréna- élményfűrdő. Na ez bevált. Pedig a tömeg tapasztaltaimra alapozva ide már nem is voltak elvárásaim.... Öltözőben kulcsok ,mindenki maga vehet i el amelyiket akarja. Így a rendszer önmaga be is szabályozza ,hogy hányan férnek be ( akinek nem jut kulcs, nem tud bemenni) . Van 2 pelenkázó, 2 hajszárító és egy centrifuga. Maga a fürdő kellemes meglepetés, 2 úszómester,aki állandóan csúszásmentesíti a kilépőket. A nagymedence derékig ér, kb 29 fokos. A nagylányom jól érezte magát benne. Volt ,hogy buborékok jöttek alulról, volt,hogy sodort az ár, de volt olyan rész is, ahol nyugi volt. JA, és volt ezenkívül bébipancsoló (32 fokos vízzel) egy helyes teknős köpte a vizet, kb 20 cm mély. Itt minden gyereknek volt játéka és működött is az oszd meg. Volt egy gyerek pancsoló is, csúszdával . Ezt nem próbáltuk ugyan, de jó ötletnek tartom.


 

24-én 5 órai kezdettel mese előadás volt a gyerekeknek. Az ötlet kiváló, de a kivitelezés pocsék. Ismét. Kőburkolaton faszékek, melyeket állandóan huzigáltak. Hol a gyerekek, mert sajtkukacok, hol a lelkes -de másokat leszaró- szülők, hogy csemetéiket minél jobb pozícióba juttassák. Már oldalt is álltak, volt olyan gyerek, aki az apja nyakában ült. Végig hihetetlen alapzaj, a mese túl kacifántos, a végén már én sem értettem. Az egész 1 óra volt , a gyerekek többsége alig bírta. Ismét egy jó ötlet , béna kivitelezéssel. Kellett volna egy jegyszedő néni, aki az előadás kezdete után nem enged be senkit pl. Újabb apróság, minimális odafigyelés, de nem jött össze. Kár érte.


 

Összességében visszamennék, de nem főszezonban. Bababarát a villa de a közös használatú helyek túlzsúfoltak, felügyelet nélküliek. Várgesztesnek így 70%-ot adok. Kíváncsi lennék a többi baba barát szállásra. Csak hirdetik, hogy divatozzanak vagy tényleg az?

10 komment

Címkék: mese szálloda baba mama játszóház bababarát svédasztal élményfürdő várgesztes

2 gyerekkel beszorulva a lakásba

2009.10.18. 10:42 Anyafej

Kint iszonyat orkán süvít, a tuják vége a földet nyaldossa, az eső meg csak kopog a tetőn. Siralmas minden odakint, mi meg itt bent a lakásban. Igaz, nem egy garzonban lakunk, de 1 hét alatt már kezdtem azt hinni ez mégiscsak 30m2. A gyerekek ( 1 és 2 éves ) már az összes játékukkal játszottak , kipakolták, bepakolták. Összevesztek, kibékültek. ÉS már vagy ezredszer tették fel a kérdést: „mikoj medünk a játszótéjje máj????” A lakás romokban a háztartás sehol, az összes időm a fegyelmezéssel megy el, mert már senki nem bír magával. Nem esznek igazán, de legfőképp nem alszanak. DE miért is aludnának, ha egyszer nem fáradtak. Merthogy a gyereknek mozgás kell és hiába futja le 500-szor azt a 10 métert a szoba és a konyha között az azért mégsem 2 óra a szabad levegőn. És akkor itt jön az okos kérdés: miért nem megyek el a 1.nagyihoz?-mert épp elutazott 2.játszóházba?-mert ami elérhető közelben van azt épp átalakítják (nyitás Novemberben-de akkor majd úgyis jó idő lesz) 3.barátokhoz?-mert épp nem hívtak meg. Nem egyszerű, mert ebédre itthon kéne lenni, a világvégére mégsem mehetünk. De akkor meg mi legyen?

2 komment

Címkék: gyerek anya baba nevelés játszóház

süti beállítások módosítása